Tatsuki
Kurva szarul vagyok, de körülbelül két hete ezt tervezem, hogy idehívom, ebben pedig egy kibaszott megfázás és pár karcolás nem fog megakadályozni. Legalább megcsillogtathatja a képességei ezen részét, hiszen ezt még nem sikerült túlságosan megismernem belőle. Deon elégedett vele, a kölyök állítása szerint mindig helyt tud állni, feltalálja magát. Megköszörülöm a torkom, felülök az ágyban, majd a kis csírát hívom fel először.
- Cső - köszönök is bele azonnal, hogy felveszi. - Tudod nélkülözni Shinjit egy időre, mondjuk a nap hátramaradt részére?
- He-hello... persze - felel meglepetten, mire kinyomom. Akkor ezzel meg is volnánk, felesleges több szót pazarolni rá. Tulajdonképpen Deon tudja, miért kérem el tőle a srácot, sajnos már régóta nem titok, hogy kefélem, ami miatt időnként meg is kapom a kölyöktől az ehhez kapcsolódó kérdéseket, amivel halálra tud idegesíteni. Talán pont ezért teszi fel újra és újra a kérdéseit, mert ezzel tutira kiidegelhet, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy a kisfiú még mindig kegyetlenül naiv, hiába él hónapok óta a yakuzájával. Mindenesetre nem értem, mi a faszért kell túlbonyolítani azt, hogy élvezzük egymást Shinjivel. Csak azért, mert nem szokásom szeretőt tartani és kétszer se basztam még meg ugyanazt a srácot? Nagy dolog. Most leesnek az angyalok az égből a döbbenet miatt, mert sokadszorra is meg akarom kefélni Shinjit? Oda ne rohanjak.
Tárcsázom a fiatal testőrt, s nem is kell sokat várnom, hogy felvegye.
- Gyere át - mondom neki. Ismét én nyitom a beszélgetést és nem is akarom hosszan elhúzni. - Remélem, emlékszel az útra, mert nem megyek eléd - közlöm vele anélkül, hogy megvárnám, hogy elfogadja vagy visszautasítsa a kérésemet. Csak azért, mert nem foglaltam bele a mondatba, hogy "akarom", attól még igenis akarom, hogy átjöjjön, tehát jön és biztosítja magának, hogy legközelebb is őt hívjam, vagy nem jön és aztán maximum csak az álmában dugom meg újra. - Az Endorfinnél hagyd a kocsid, onnan senki nem merné elvinni - ezzel egyértelművé is tettem, hova várom őt -, az ajtó nyitva lesz, de zárd be magad után. - És bontom a vonalat. Elvárom, hogy megjelenjen, mert akarom őt.
Mióta is kúrogatom Shinjit? A januárból kicsit több, mint két hét telt el, december, november... valamikor október végén gyűrtem magam alá először, asszem. Akkor még szín tisztán gyűlölt érte, bármennyire is élvezte, amit műveltem vele, aztán megkívántam másodszorra is, mert tetszett a harag a szemeiben és az sem érdekelt, hogy hajszálon függ emiatt az életem. Megvolt a maga pikáns izgalma annak a dugásnak. Feledhetetlen... Ryuuichi és az a döbbenet az arcán, mikor rajtakapott, hogy megbaszom a kis tanítványát... persze én ilyenkor imádok a legjobban táncolni mások idegzetén, hát persze, hogy kéjesen tovább dugtam a kölyköt, míg ránk nem vágta az ajtót a férfi. Azt hittem, Shinjinek ennyi elég lesz, de hamar kiderült, a megalázottság sem elég visszatartó erő tőlem, harmadjára, noha némi szünetet tartva már maga jött el a szalonomba, hogy felkínálja nekem a seggét. Hogy akartam-e? Komolyan el kellett gondolkodnom, kivágjam a picsába, vagy úgy megkeféljem, hogy nem bír utána kocsiba ülni. Nem is nagyon bírt, láttam, bármennyire ügyesen próbálta leplezni. És eljött negyedjére, ötödjére, hatodjára, sokadjára is. Anélkül, hogy hívtam volna. És viszonylag sűrűn is. Ki kellett volna hajítanom? Azt kellett volna, ma már kibaszottul bánom, hogy minden alkalmat kihagytam, mikor megölhettem volna és dühít, hogy mindig új alkalom nyílik, én pedig nem vagyok képes megfojtani. Nem kellett volna hagynom azt sem, hogy itt aludjon, mikor felhozta, egyszerűen ki kellett volna tennem, miután megdugtam, mint a megunt macskát, aztán menjen haza, ahogy tud. Nem, ehelyett reggel újra megkívántam és még azt is elárultam neki, hogyan biztosíthatja be magát, ha a szeretőm akar lenni. Bár nem így mondtam, de arra bizonyára maga is rájött, hogy ha nem tanul meg istenesen szopni, fel is út, le is út, a seggét ugyanis mindenki bírja nyújtani, de egy ügyes száj már értékmérő. Azóta egyre jobb a srác, szóval ezért nem kéne, hogy bánjam, de végül csak maradtam nála. Méghozzá annyira, hogy két hónapja másra rá se néztem. Egyszerűen nem volt rá ingerem. Ez aztán a para. Pedig Shinjivel is közöltem, hogy szarom le, kivel kufircol rajtam kívül, és tőlem se várjon el hűséget, erre mintha mégis hűséges lennék hozzá...
Hogy a faszomba köt le ennyire ez a srác?!
Ezen tépem az agyam azóta, hogy elhagyta a szalont és alig bírta magát betenni a kocsiba, annyira megbasztam, mert akkor dönthettem volna úgy, hogy egyszerűen ajtót mutatok neki, nem pedig elfogadom a felkínálkozását. De nem tettem, mert akkor is akartam őt. És utána is mindig... mindig, amikor felbukkant. Ezt nem értem meg... Mi a kurva élet van benne; mit tud, amit a többi nem?!
Nem tudom. Nem értem.
Valszeg ő is hasonló gondolatokkal küzd minden alkalommal, mert a gyűlölet a szemében nem szűnt meg, pedig legutóbb, vagyis egy hete átvittem a kis kéjbarlangomba, kikötöztem a keresztfára, elvertem és kielégítettem kétszer is anélkül, hogy megdugtam volna. Jobban tetszett az a szenvedés, ami az arcára volt írva, hiszen még mindig nem barátkozott meg azzal, hogy imádja a mocskos játékaimat. Teljes mértékben úgy bánok vele, mint egy közönséges szajhával, ami bosszantja és sérti a büszkeségét, ő mégis újra megjelenik a szalonomban, mert az eszén hamar győz a kínzó vágy. Talán más nem képes kegyetlenül megkúrni? Kétlem, hogy én lennék az egyetlen a környezetében, akitől megkaphatja ezt a bánásmódot, mégis engem választott.
Heh… ez ironikus…
A gondolkodásom meglassul, a testem különös módon elnehezül, a szemeim leragadnak, szédülés fog el, aztán hirtelen elnyel a mélység.
Utálok beteg lenni…!
* * *
Hallom, amint a kulcs elfordul a zárban. Szóval megérkezett. Tudtam, hogy jönni fog, mert éreztettem vele, hogy ha csak egyetlen alkalommal is visszautasítja a hívásomat, akkor akkor sem érdekel többé, ha ő szop egész Japánban a legjobban. Pedig azzal meg lehet nyerni engem. De nem, Shinji nem kap második esélyt, és ennek megfelelően én sem hajtottam el a faszba, bármilyen alkalmatlan időpontban talált is be azzal a burkolt-leplezetlen kéréssel, hogy alaposan kúrjam meg.
A tudatom még nem teljesen tiszta, az alvás most nem volt egy nyerő ötlet, de a fáradtság magával ragadott. Elgémberedtem, pár sebem most fáj és azt hiszem, a lázam is felszökött, mégis amint a kölyök az ágyra térdel, feltolom magam a fekvésből és ránézek. Ugyanaz az arc, mint minden alkalommal: szégyen, gyűlölet és vágy uralja. Vonzó elegy, kinyúlok érte, megragadom a tarkójánál és behúzom magam mellé. Ettől a pillanattól kezdve kibaszottul nem érdekel semmilyen nyűg és nyavalya, csak az, hogy minél előbb a magamévá tegyem Shinjit. Ehhez pedig azonnal nekilátok, megszabadítom a ruháitól, hasra fordítom, szétkenem benne a síkosítót, óvszert húzok és máris a testébe nyomulok. Felüvölt a fájdalomtól, de nem érdekel, meg sem próbálta lelassítani a tempót, vagyis pont azt akarta, amit kapott. Éppen ezért szarom el, hogy szűköl és kínlódik, a hajába marva tartom őt úgy, hogy lássam az arcát, míg el nem élvez. Kivételesen most én sem bírom tovább ennél, hallgatva újra fájdalmassá váló kiáltásait kielégülök, majd kihúzódom belőle és hagyom őt elnyúlni az ágyon. Lehúzom farkamról az óvszert, aztán melléfekszem és nézem az arcát. Megint rám tör a fáradtság, olyan érzésem van, mintha ólomsúllyal nyomna össze, nagyokat pislogok, mire gúnyosan elmosolyodik.
- Csak nem kimerültél? – kérdi. Egészen gyorsan gyűr le a betegség, hiába töltöttem az elmúlt két napot alvással, nem fogok tudni ébren maradni, pedig nem ennyi miatt hívtam ide.
- Huszonéveim elején voltam utoljára beteg… - morgom, ennyivel megmagyarázva, miért múltam ki egy kör után. – Itt leszel, mikor felébredek? – kérdezem meg tőle. Talán még bólint, de ebben nem vagyok biztos, mert végleg lecsukódnak a szemeim és elnyel a sötétség.
A picsába…!
* * *
Kellemes illatok fogadnak. Valamilyen leves, tea és kávé. Nyakig be is vagyok takarva, ami igazán meglep. Lelököm magamról a takarót, majd kihúzódom az ágy szélére, kicsit megmasszírozom a halántékom, aztán feltápászkodom és kibotorkálok a konyhába. Shinji áll ott, épp kényelembe helyezi magát egy széken. Előtte kávé gőzölög, szájától épp elveszi a cigit és elégedetten végigmér rajtam.
- Nocsak… - nyitom én a beszélgetést, ha már ő megelégszik annyival, hogy a meztelen testem bámulja. – Nem tudtam, hogy egy konyhatündér veszett el benned.
- Ne szokj hozzá – közli elvigyorodva. Na tessék, nesze nekem. Válaszul odalépek hozzá, belemarkolok a hajába és felemelem a fejét, hogy rövid csókot nyomjak a szájára. Mikor elhúzódom tőle és eleresztem, meglepettnek látom, de nem törődöm vele, előkeresek egy tányért és bármit is főzött, merek belőle, magamhoz veszek egy kanalat és visszahúzódom a szobába. – Szarul vagy?
- Szétmegy a fejem – vallom be hátra sem pillantva, majd ügyelve arra, hogy a lepedőt ne kínáljam meg a kajával, elhelyezkedem a takaró alatt. Shinji sem maradhat kint, valami gyógyszerrel jelenik meg, s míg eszem, csak sandán méregetjük egymást. Nem igazán beszélgetünk, csak ha szekálni akarjuk egymást, ezért még a hallgatás is fura, de örülök, hogy itt maradt.
- Miért nem mondtad?
- Mit? – kérdezem értetlenül.
- Hogy ma van a születésnapod.
- Honnan tudtad meg? – Nem fontos, miért nem beszéltem erről. Nem akartam, hogy azért jöjjön el, mert ma töltöm be a negyvenhármat, ilyen szempontból semmivel sem különlegesebb nap ez a mai, mint a többi. Ne adja magát ajándékba, ne csak egy alkalom miatt jöjjön fel, hanem azért, mert itt akar lenni. Jó, tény, visszautasíthatatlan volt a kérésem, de nem azért, mert születésnapom van, hanem mert azt akartam, hogy itt legyen.
- Deontól. – Persze, honnan máshonnan? Elmosolyodom. – Elég kellemetlen volt, hogy tőle tudtam meg és sejtelmem sem volt, mit mondjak neki, feljöhet-e, úgyhogy azt mondtam, ha majd felébredtél, felhívod elmondani neki, szóval tudja, hogy megbetegedtél.
- Mesés – közlöm vele tömören, miközben belapátolom a levesét. Egészen jó. Van benne egy kevés hús és egy jó adag zöldség. De kizártnak tartom, hogy a frigóban található pizzákból pakolta össze. – Ugye körültekintő voltál, mikor leugrottál a boltba?
- Természetesen – morog nekem elégedetlenül, mire kiveszem a kezéből a gyógyszert és egy kanál levessel beveszem, hogy végre abbamaradjon a fejemet hasogató fájdalom. Nem tudom, evés közben, előtte vagy utána kell bevenni, de szarok is rá magasról, hasson, nekem ez számít csak. – Mást nem is teszel hozzá? – kérdezi meg ugyanabban a stílusban. Leteszem a kiürült tányért, bele a kanalat és jelentőségteljesen ránézek.
- Mit szeretnél hallani? – kérdezem meg vigyorogva. Élvezem a játékot Shinjivel, legyen bármilyen. Máris dühösen a cigarettájáért nyúl, de elkapom a kezét és magamhoz húzom őt. Sajnos pontosan tudom, mit akar hallani. Az érdekli, miért hívtam fel magamhoz ezen a napon, mikor alig élek. Ezen már nem mosolygok. – Csak – válaszolok fel nem tett kérdésére vállat vonva, ám elfordítja a fejét, mikor a nyakába akarok harapni. Ez új, még nem utasított el. Igazából nem, most azonban komoly a dolog. Eleresztem és most én nyúlok a cigarettáért, ám Shinji nem enged rágyújtani, szemében dühös tűzzel néz farkasszemet velem. Újra vállat vonok. Mit magyarázzak azon, hogy vele akartam lenni? Kimondani sem akarom, ez az én dolgom. Hívhattam volna Deont is, a kölyök remekül boldogul a házimunkák terén, príma szórakozást biztosít, látványnak sem utolsó, noha megdugni nem lenne tanácsos, szóval az engem kínzó kangörcs, ami jellemzett, mikor telefonáltam neki és Shinjinek, csak még jobban megdolgozta volna az önuralmam, vagy… Ki tudja? Még az is lehet, hogy… Álmodik a nyomor.
- Szeretsz engem? – teszi fel azt a kérdést, amivel egyből beletalál a vesémbe. Vágok egy elismerő grimaszt, aztán elfekszem az ágyon. Erre nem tudok felelni. Sok mindent elmondhatnék, hogy érthetetlen módon vonzódom és ragaszkodom hozzá; akkor is kívánom, ha csak kiszúrom a távolban; mindig meg akarom kefélni, ha a közelembe kerül és általában mindig újfajta módon, mint ahogy addig; de hogy szeretném őt…
- Kell egy igen vagy egy nem? – kérdezek rá, hogy tudjam, hogy álljak a kérdéshez.
- Kell.
- Számít bármit?
- Persze.
- Hát jó – sóhajtom nehézkesen. – Nem tudom – mondom meg az igazat. – Valamit érzek, de kétlem, hogy ezt szeretetnek lehetne nevezni. Tőlem ilyesmit kár kérdezni, Shinji, mert csak ahhoz tudom viszonyítani, amit Deon iránt érzek, az meg mindjárt nem egy tiszta válasz, hanem egy viszonyítással fertőzött. Más iránt viszont nem érzek semmit, tehát valahol a kettő között helyezkedsz el, ami szép eredmény, tekintve, hogy mennyi ideje ismerlek és mennyire nem vagyok egy érző típus – válaszolok kimerítőbben a srácnak, majd felé fordítom a fejem és nézni kezdem őt. Próbálja palástolni az érzéseit és gondolatait, de látom rajta, hogy megrágja azért a válaszomat.
- De?
- De ennyi – mondom közönyösen, még mindig őt nézve. Ezen kérdéskör megközelítésekor a legtöbb ember kerüli a másik pillantását, én azonban nem szégyellem magam semmi miatt. Csak azért nem néztem Shinjit végig, míg feleltem neki, hogy meghagyjam a reagálásszabadságát, mert tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki képes olyan nyíltan és mindent leszarva felvállalni valamit, mint én.
Igen, az a helyzet, hogy Bakari mellettem nőtt fel kisgyerekből kamasszá, abból pedig felnőtt férfivé, gyakorlatilag öcsémként neveltem, mégsem érzek iránta semmit. Más egy kicsit a számomra, mint a többi ember, de nem sokkal. Úgy bánok vele, mint a barátommal, megosztom vele a kis dolgaimat, legalábbis míg mellettem volt, ez jellemzett, de miután átadtam őt, valahogy… mindennek vége szakadt bennem. Egyszerűen tudom, hogy nem fog pofázni, de már nem tartozik hozzám, nincs jóformán közöm őhozzá. Ha meghalna, az bosszantana, hogy egy remek kutyát veszítettünk el és újat kéne kerítenem Deon mellé, ami nem lenne szerintem kivitelezhető. Ez is egy necces vállalkozás volt, mázli, hogy sikerült jól kijönni a helyzetből.
Még mindig Shinjire szegezem a tekintetem, ahogy ő is az övét rám. Ezt bírom benne, képes hallgatni, noha Deonban meg pont azt imádom, hogy lelőhetetlenül be nem áll a szája. Elég különbözőek ők ketten, már rengetegszer hasonlítottam őket össze, mégis mindkettő elmondhatja magáról, hogy bármelyik pillanatban kész lennék megdugni, ahogy azt is, hogy képes lennék a tenyeremen hordani, ha megérdemelné vagy akarná. Deon azonban nem kér belőlem, ő csak Asamét látja, Shinji pedig… nem is tudom, vágyik-e többre, mint amit kap. Valszeg, ha azt kérdezi, szeretem-e, itt jön azonban az, hogy én akarok-e neki többet adni. Vonz a srác. Nem egy eget rengető jelenség, minden bizonnyal megnézném az utcán, de elmennék mellette, hiszen nem feltűnő, nem hangos, nincs benne első pillantásra semmi izgalmas, mégsem bírom megunni őt. Van benne valami. Régóta gondolkodom rajta, hogy vajon mi, hogy mi fogott meg benne és miért vonz annyira, amennyire, de nem jövök rá. Viszont ha Kitamura rájönne, hogy őt keresi évek óta, gondolkodás nélkül kiirtanám az egész Kitaro-követő bandát, hogy Shinjinek nyugta legyen. Nem hagyom veszni, ami az enyém, márpedig ezt a srácot a magaménak akarom tudni. Ha csak addig az enyém, míg kefélem, akkor újra és újra, de ha hajlandó állandósítani a hozzám tartozását, nekem az is tökéletes.
Na jó, ez nem igaz. Akarom őt. És azt akarom, hogy látszódjon rajta, hogy birtoklom, meg akarom jelölni Shinjit. Szívtam már lilára a bőrét, hagytam rajta a fogsorom és a tenyerem nyomát, cakkoztam lovaglópálcával színesre a testét, de ezek mind egy idő múlva eltűntek róla. Most valami olyasmit akarok, ami véglegesebb. Felugrom és a karját elkapva rántom magam után. Meglepődik, az arcán látom, hogy azt sem tudja, ellenálljon, vagy inkább hagyja magát, én azonban kirángatom magam után a konyhába és egy székre lököm. Most nincs olyan, hogy nem, mindenképpen megcsinálom, amit elterveltem. Szemei kerekre tágulnak a döbbenettől és az értetlenségtől, szólna is, de leintem, aztán visszamegyek a hálóba, magamhoz veszem a kis semleges külsejű dobozt az éjjeliszekrényem fiókjából, a fürdőben előkészítem a tervem, majd visszatérek hozzá. Kezeimen immár gumikesztyű, leteszem elé a fertőtlenítőt és a tálcát, amin a fertőtlenített és szétszedett ékszer, csepplukú véggel rendelkező csipesz és a tű van, majd Shinjire nézek. Úgy fest, kezdi felfogni, mire készülök, mert elsápad és valszeg, ha nem tudná, hogy úgyis visszalököm, most felpattanna a székről.
Ő hozta fel az egyik alkalommal, mikor letalált hozzám a szalonba, hogy pirszingért jött, nekem pedig világosabb volt a Napnál, hogy üres kifogás csupán, hogy ne kelljen azonnal bevallania, hogy nem bírja tovább anélkül, hogy szétkúrjam a seggét. Hát most megkapja. Bár lehet, nem gondolta komolyan, én viszont nagyon is komolyan gondolom, hogy átlukasztom a nyelvét. Magam alá húzok Shinjivel szemben egy széket és kézbe veszem a fertőtlenítőt, s átitatok vele egy gézlapot.
- Öltsd ki a nyelved – utasítom, rajta pedig a halálos rémület fut végig. Kifejezetten tetszik az arc, amit látok, de remélem, együttműködő lesz, mert nem akarom erőszakosan és kapkodva a nyelvébe tenni az ékszert. Nagyot nyel, aztán megteszi, amire kértem. Jó fiú. Közelebb húzom magamhoz a fejét, majd áttörlöm az egész munkafelületet, aztán befogom a csipesszel a kívánt helyet, még egy ellenőrzést végrehajtok, hogy utána átszúrjam a nyelvét, belehúzzam az ékszert és rácsavarjam a végét. A művelet alig tart egy percig, ő pedig azonnal visszahúzza a szájába a nyelvét és lecsukva a szemeit hátradől a széken. Elégedett vagyok. Bár így hosszasan nélkülöznöm kell az orális szexet, a tudat, hogy megjelöltem Shinjit, feledteti velem az efelett érzett csüggedtséget. – Két hétig felejtsd el a tejtermékeket és a rágót, a forró és fűszeres ételeket, evés után pedig öblítsd ki a szád mindig – kezdem komolyan a fejtágítást. – A dohányzás és az alkoholfogyasztás lassítja a gyógyulási időt, de ha betartod az alapvető szájhigiéniás elvárásokat, nem lesz gond, két hét múlva pedig kicserélem az ékszert egy kisebbre – mondom neki, mire rám emeli a tekintetét.
- Miért? – Mármint hogy miért csináltam ezt? Elmosolyodom.
- Akartam – felelek egyszerűen, miközben lehúzom kezeimről a gumikesztyűt, összeszedem a dolgaimat és visszatérek a fürdőbe, hogy megtisztítsam az eszközeimet, kidobjam a kesztyűt és elpakoljak. Hallom közben motoszkálni a kölyköt, ám végül az ágyban találom meg. Ideális, itt akartam amúgy is viszontlátni. Odaheveredem mellé és újból csak szemlélem őt, kedvtelve időzöm a látványát emésztve. Egy kicsit jobban a magaménak érzem most a srácot. Bár nem egyértelmű, hogy megjelöltem és az sem, hogy én tettem, a tudat mégis izgalmas örömmel tölt el.
- Ne vigyojogj – szól rám teljesen komolyan. Szerintem csak ő nem tudja, hogy a kiejtése a zsibbadástól nem tökéletes, én azonban nem világítok erre rá, inkább rámászom és forrón szájon csókolom. Ez is meglepi egy kicsit, hát még az, hogy máris vetkőztetni kezdem, mert nem a szokott módon. Nem csupán lefejtem róla a cuccokat és a földre halmozom őket, hanem most közben simogatom is Shinjit. Imádok mindig valami újat művelni vele, mert kíváncsisággal fogadja az újdonságokat, vevő szinte mindenre. Azt belátom, nem tetszett neki, hogy a keresztfára kötöztem és alaposan elvertem lovaglópálcával, de amekkorát élvezett utána, nem mondhatja, hogy szar kör volt.
Lemeztelenítem, s folytatom a cirógatását. Gyengéd talán nem is voltam még a sráccal, szóval megértem a hitetlenkedését, de nem foglalkozom vele, ahogy más reakciójával sem szoktam különösebben. Persze pár apró harapást ejtek a testén, de finom mozdulatokkal ujjazom meg, mielőtt megdugnám. Kissé összecsomagolom őt, a lábait majdnem a füléig tolom, ám miután újból megcsókoltam a száját, már nem hajtogatom ennyire össze. Élvezem a látványát, azt, ahogy élvezi a szexet, egyre közelebb ér a beteljesüléshez, veszti el a józanságát, majd átéli az orgazmust. Le sem veszem róla a tekintetemet, nem akarok lemaradni egyetlen pillanatról sem, csak a kielégülés képes egy kicsit elvonni Shinjiről a figyelmem, utána azonban mintha még szebbnek látnám őt szuszogás közben. Kihúzódom belőle, eltávolítom farkamról az óvszert és az ágy melletti szemetesbe dobom, majd elfekszem a srác mellett, s közel húzom magamhoz. Nem szokásom utójátékkal törődni, most viszont kívánom, játszani akarok még egy kicsit az érzékeivel, ezért finoman cirógatom a testét, míg meg nem nyugszik. Zavarttá teszi ez az újfajta bánásmód, amiben részesítem, azt hiszem, nem tud vele mit kezdeni, de nem számít, majd rájön, hogy nem ismerek tabukat és gátlástalanul bármit meg merek tenni, legyen szó akár durva szexről, akár ilyen mértékű gyengédségről.
Ragaszkodom Shinjihez. Kedvelem ezt a srácot és folyton újra megkívánom. Kezem befúrom nyaka alá, majd addig ügyeskedek, míg karomra nem kerül a feje, aztán átfogom őt és a hajába temetem az arcom. Kellemes illata van a hajának… Láttam, hogy furán pislogott rám, hogy még mindig nem tudja hova tenni a viselkedésem, szinte biztos vagyok benne, hogy várja, mikor rakom ki az ágyamból és közlöm vele, hogy elég volt belőle, pedig nem fogok ilyet tenni, továbbra is vele akarok lenni.
- Furcsa dolgokra vesz rá a betegség – mondja pár perc után, mire gúnyos mosolyra húzódnak ajkaim. Nem a picit megváltozott kiejtése miatt, sokkal inkább a feltételezése miatt.
- Egyáltalán nem befolyásol egy kis megfázás – közlöm vele egyszerűen ezt a tényt. Az igaz, hogy innék egy teát, rosszul viselem, ha fáj a fejem és képes vagyok kisebb megszakításokkal végigdurmolni egy teljes napot is akár, mint akit agyonvertek, de hogy megváltoztatna a betegség, azt egyenesen kétlem.
- Akkor lepergett előtted életed filmje nemrég és most pótolod, ami kimaradt? – epéskedik tovább csendesen. Eleresztem és a hátamra heverek, hiába kedvelem az ilyesfajta megnyilvánulásokat. Ha panaszkodik, nem kényeztetem, ha jobban szereti, amikor csattognak rajta a tenyereim és nem simogatom, nekem az is ugyanolyan jó.
- Ezek csak karcolások – pillantok is le testemre. Néhány vágás tarkítja, abból is csak három súlyosabb, amit össze kellett öltenem, de két naposak, vagyis a nehezén már mindennek túlvagyok.
- Nem mind tűnik annak.
- Viccelsz? Hamarosan varratot szedhetek! – nevetek rá. Most azt hiszem, én nem tudom hova tenni burkolt kedvességét.
- Te?
- Jobb híján – mondom vállat vonva. – Önellátó vagyok, máskülönben már megdöglöttem volna.
- Én is így gondolom, tudva, mi van a frigódban és a hűtődben – vet ellent, ezen pedig már csak röhögni tudok. Deonban is azt szerettem meg először, hogy mindig az övé kellett legyen az utolsó szó és sosem maradhatott alul, kellettek a kontrák.
Igaz, ami igaz, ráférne egy étkezési renoválás a kecóra, mert a mirelitpizza, kávé, tea, különféle alkoholos ital, kóla, dohány és füves cigaretta nem biztosít hosszan tartó életet, csak itt meg kell említenem azt az egészen apró problémát, hogy harmadik napja alig bírok ébren maradni, így pedig elég nehéz letámolyogni a közértbe, bármilyen közel is van.
A közelemben valahol megszólal a mobilom. Nem csak a felcsendülő dal jelzi, hogy Deon keres, hanem onnan is tudom, hogy csak ő lehet, hogy rajta és Shinjin kívül mindenki más le lett tiltva. Felkászálódom ülő helyzetbe, majd megkeresem a telefont és felveszem.
- Mondjad.
- Most már ráérsz? – kérdezi csattogó fogakkal, ami meglep. – Nem zavarok sokáig, csak hadd menjek fel egy pár percre, mert lefagy a pöcsöm! – kéredzkedik fel, mire elkerekednek a szemeim a döbbenettől.
- Gyere! – szólok neki és már bontom is a vonalat, s ugrom is ki az ágyból, hogy alsónadrágot húzzak és kinyissam ennek az ostoba kölyöknek az ajtót. Közben ezerféle szitokkal osztom ki, de mikor felér, egy kurva szót se tudok szólni, csak berántom a melegbe, kiveszem a kezéből a csomagját és félreteszem, lerángatom róla a kabátját, a pulcsiját és magamhoz ölelem, s hátát kezdem dörgölni. A fagyasztóban fekvő elősütött pizza is melegebb nála, az azonban legalább nem vacog és reszket. – Most kurva mérges vagyok rád – közlöm Deonnal.
- T’om… bocsesz…
- Ennyivel nem intézel el – dorgálom tovább. – Ha mókus lennél, ennyi ésszel már magadra gyújtottad volna az erdőt.
- Ez az én szövegem! – szól rám elégedetlenül, mégis kurtán elneveti magát, aztán mellkasomnak nyomja hideg arcát. – Szóval tetszett… - nyugtázza szerintem mosolyogva.
- Nem terelsz el – morgok rá. Lassan melegszik csak fel, s mikor átkarol, majdnem kiugrom a bőrömből, hiszen tíz vékony jégcsapot nyom a hátamnak. És még kuncog is rajtam. Sajnos Deont nem lehet nem imádni, az ilyen apró hülyeségeiért mindig odavoltam, ráadásul ki sem fogy belőlük. Ennek ellenére tartom magam ahhoz, hogy alaposan helyben kell hagynom a felelőtlenségéért, mert senki sem erre tanította, csak épp nem is tudom eldönteni, mivel támadjak neki. Tényleg kiborít a kölyök. Hátrapillantok, hátha Shinji elérhető közelségben van. Minket bámul cigarettával a kezében, immár alsónadrágban, hanyagul a falnak dőlve. – Lécives melegítsd fel a teát – kérem meg, mire csak biccent és a konyhába megy. – Te meg mióta kóricálsz a hidegben?! – ugrom most már a karomban tartott srácnak.
- Úgy két órája.
- Mi a faszért nem mentél haza?! – dühöngök csendesen, s mikor bocsánatkérően felnéz rám, inkább erősebben szorítom magamhoz, hogy ne lássam az arcát, máskülönben felkenem a falra, letépem a pólóját, lerángatom a nadrágját, megfordítom és úgy megbaszom, hogy két napig le se fog tudni ülni. Nem kell válaszolnia, hogy tudjam, miért. Nem akart alkalmatlankodni, de mindenképpen fel akart köszönteni engem. – Ráért volna, ilyen miatt…
- Nekem nem! – vág közbe és eltolja magát tőlem. Egészen meglep, főleg, mert világoskék szemeiben dac lángja pattog. Kérdőn felvonom korábban megtépázott szemöldököm, hiszen nem látom be, miért ragaszkodik ennyire ahhoz, hogy ma köszönthessen fel, miért személyesen. Nem azért, mert zavar, örülök a bolondságának és a jelenlétének, csak nem értem, mi ez a sok hűhó. – El akartam jönni felköszönteni normálisan és ha nem vágod rám a telefont, amikor felhívtál, közöltem is volna ezt veled! – nyomja a képembe megeredő hanggal. Pazar, még én vagyok a hibás…! – Egyébként is rád akartam nézni, mert Shinji mondta, hogy megbetegedtél!
- Na vegyél vissza egy kicsikét, jó?! Megvoltam nélkületek is…! – Ne szólj szám, nem fáj fejem, ugye? Deon megsértődik, de úgy, hogy azt tanítani sem lehet. Vörös lesz az arca, szikrázni kezdenek a szemei, s már nyúl is a pulcsijáért, hogy itt hagyjon a picsába, ám elkapom a kezét. Támad, másikkal rögtön üt, én pedig kénytelen vagyok tényleg felkenni a falra, most egészen más indíttatásból, mint korábban akartam, máskülönben nem nyugszik le. Valszeg nem esne jól, ha nekiállna ököllel püfölni a mellkasom, mikor két mély vágást is össze kellett öltenem rajta. – Héj, héj, nyugi! – szólok rá higgadtan. – Nem úgy értettem.
- Tökre nem igazodok el rajtad! – kiabálja még mindig dühöngve. – Mi bajod azzal, hogy jót akarok neked?! Az emberek szoktak egymással törődni! – Hogy elhallgattassam, eleresztem a kezeit és újra magamhoz ölelem őt.
Válaszolnom kellene valamit arra, amit a fejemhez vágott, de nincs mit mondanom. Nem szoktam hozzá az ilyesmihez. Egyébként is jobb lenne, ha nem akarna velem jótékonykodni, mert köztem és Asame közt a béke igencsak bizonytalan talajon áll, a fennmaradásának záloga pedig elsősorban az, hogy nem teperem le újra Deont. Ez viszont elég nehézkes a kölyök viselkedése miatt. Hiába dugtam meg az akarata ellenére, közöltem vele, hogy bármikor kész lennék helyettesíteni a yakuzáját bármiben, a bizalma nemhogy megrendült bennem, hanem még erősödött és mélyült is. Ezáltal közelebb van hozzám, mint valaha, ráadásul az egész személyisége pozitívan megváltozott, nyíltabb, még vagányabb és lazább lett, a kisugárzásában immár tapintható az a szexuális töltöttség, ami mindigis jellemezte őt, ennek pedig alig bírok ellenállni.
És a slusszpoén sem maradt le a mai napból, hiszen a „Vigyázz, mit kívánsz, mert megkapod!” esete teljesült. Valamikor a nyár folyamán terveztem el, miután ráébredtem, hogy kell nekem ez a kölyök és jobban akarok rá vigyázni annál, minthogy a nevem adom hozzá, hogy a születésnapomon felhozom ide, megfektetem és arra kérem, költözzünk itt össze. Tudom, hogy hatalmas kérés lett volna ez egy tizenhét éves suhanctól, de ezt akartam és mindent megpróbáltam, hogy a hátramaradt fél évben felkészítsem őt rá, Deon azonban már a közeledésemtől is visszariadt és leépített. Pedig tudtam, hogy ha erőszak nélkül meg tudom kefélni, az enyém marad és belemegy abba, amire kérem. Őneki számítanak olyan szentimentális faszságok, mint az, hogy kivel feküdt le először, ki csókolta meg először, … Mindet én akartam megtenni. Én akartam őt kibontani, de nem jöttem rá a módjára. Még most sem tudom, Asame mit csinált vele, hogy ilyen fantasztikus lett.
- T-Tatsuki… - hallom meg, hogy Deon bizonytalanul megszólít. Nem tudom, beszélt-e hozzám, mert teljesen elvesztem a gondolataim sűrűjében. – Tatsuki, szorítasz! – szól rám suttogva, ezért eleresztem őt. Zavartan néz fel rám, én pedig egy pillanatig nem tudom titkolni azt, ami bennem van. Mióta is? Azt hiszem, azóta, hogy megtudtam, pártfogolt lett. Még mindig fáj, hogy elvesztettem, mert biztos vagyok benne, hogy ha többet törődtem volna vele, nem hagyom menekülni, most az enyém lenne. Csalódottságot és szomorúságot érzek, mint valószínűleg a legtöbb hoppon maradt szerelmes. Mert ez a gyerek… igen, ez a tizenhét éves kis hülye…
- Gondolom, már felmelegedett a tea, ezért húzz le legalább egy bögrényit! – parancsolok rá mély hangon, szigorral és komolysággal az arcomon. Nem mozdul azonnal, őszinte szemeivel továbbra is engem néz, ahogy mindig, amikor belém akart látni. Nem volt alkalom, mikor nem nekiugrani akartam volna ezért, hogy bennem csak ne kutasson, mégis mindig… tűrtem és hagytam, hogy… lássa. Nem tudom, mit, de azt lássa.
Deon valami érthetetlen oknál fogva hitte, hogy van lelkem, nem adtam el és nem szakadt ki belőlem. Annak ellenére is biztos volt ebben, hogy elmondtam neki, tizenkét éves koromban én magam öltem meg az anyámat, négy évvel később pedig az apámat. Annak ellenére is, hogy látta, milyen embertelen kegyetlenséggel vagyok képes elpusztítani egy másik élőlényt, legyen az állat, vagy akár ember. Deon mindig… hitt bennem. Önmagában egyre kevésbé, hogy nem tudta megvédeni magát, de bennem még azután is… És az után is, hogy megkeféltem. Tudom, hogy ezt sosem fogom megérteni, hogy ennek miértje örök rejtély marad számomra, ahogy az is, mit evett rajtam, miért akkor húzta fel a nyúlcipőt, mikor elkezdtem őt komolyan venni, megtanultam őt szeretni. Mert akkor lökött el és én kezdetben büszkeségből nem kaptam utána, aztán úgy gondoltam, egy kis szünet mindkettőnknek jót fog tenni, eligazgathatjuk magunkban, mit is akarunk. Hiba volt az egész kurva nyár, mégsem bánok semmit. Hiába kerültem ki vesztesként a csatából Asaméval szemben, kaptam egy szeletet a kölyökből, amitől csak még jobban akartam őt, amikor ilyen faszságokat csinál miattam, mint most, az egészségét és az otthoni békét veszélyeztetve rostokol valahol a környéken, hogy átadjon egy kibaszott ajándékot nekem, amiért most elmozdul előlem és a kezembe nyomja azt egy szelíd mosollyal, boldog születésnapot kívánva… Aztán a konyhába megy.
A boldogság mindig fáj, Deon? Te szajkóztad, hogy lehetek még boldog, miközben egyikünknek sem volt halvány fingja sem, milyen az és mivel érhetjük el, hogy a miénk legyen. Mégis mindig, amikor a szemedbe nézek, tudom, hogy te már egy ideje a birtokosa vagy és továbbra is hiszed… Mit hiszed, holt biztos vagy benne, hogy én is az leszek.
Lefejtem a csomagolópapírt. Alaposan megszenvedek vele, mert a kölyök mindent elkövetett, hogy lehetetlenség legyen kibontani az ajándékát, ezért ezt már az ágyban egy tőr segítségével kivitelezem. A papír alól egy doboz már rég nem gyártott, de isteni cigaretta kerül elő és egy hajtogatott darumadár, amit valószínűleg egy olyan lapból hajtott, amire rajzolt. Keserédes mosolyra húzódik a szám, de képtelen vagyok sokáig a kezemben tartani a kapott cuccokat, ezért a tőrt az éjjeliszekrényre, a darut és a dobozt pedig a párnámra rakom, majd betakarózom és azokat bűvölve a tekintetemmel elfekszem mellettük. Deon tökéletesen a közepembe talált ezzel.
Feladom. Azt hiszem, sosem fogok tőle megszabadulni, csak ha kinyíratom vele magam. Azzal még a nekem okozott fájdalmat is visszakapná.
De képtelen lennék ekkorát marni belé. Akkor is, ha tudom, felállna belőle és csak tovább erősödne tőle.
* * *
Tisztulni kezd minden, előttem még mindig a darumadár és a cigaretta, rajtam pedig takaró, mellettem azonban besüppedt az ágy és a szobát kellemes Tequila sunrise-illat tölti be. Csend van, a fejem megint zsong, a karom pedig, amin fekszem, elgémberedett. Ennek ellenére a hátamra lököm magam és álmosan felnézek a mellettem dohányzó kölyökre. Feszült az arca, épp csak lepillant rám, aztán dacosan tovább méregeti maga előtt a semmit.
- Deon? – kérdezem meg.
- Hazament. – A válasz tömör és majdnem morogva vágja hozzám. Nem tudom, mi bosszantja, de ha beszélni akar róla, nem rohanok el, csupán cigit keresek. Még nem akarom megbontani a kapottat, ezért a szokásos édes-mentolos ízesítésűből húzok elő egy szálat és gyújtom meg. Hiányzott már ez, no meg egy kávé is jólesne. Lassan elkezdek kimászni az ágyból, hogy a konyhában magamhoz vegyek egy bögrével, hátha az ébren tart. – Mit érzel iránta? – kérdez fel. Sejtettem, hogy előbb-utóbb szembe találom magam a kérdéssel, ahogy azt is érzem, ha nem válaszolok, Shinji itt hagy. Furcsa… Egészen a mai napig tökéletes szeretői voltunk egymásnak, csak szex és más semmi, de úgy fest, már az is elég mindent megváltoztató erővel bírt, hogy a születésnapomon felhívtam magamhoz. Vagy a múltkori együttalvás az oka? Esetleg a mai gyengédségem?
- Nehéz behatárolni – kezdem, majd a kezében tartott hamutálba pergetem a cigarettámról a hamut. – Szeretem – felelem őszintén. – Ha nem lennél, már eszközöltem volna, hogy a második hibámért kinyírjon – vallom be egyszerűen, mire a srác dühösen elnyomja a félig elszívott cigijét. Ezen elmosolyodom. – Így viszont – hagyom annyiban azt a részét az érzéseimnek, hiszen nem érdemel több szót, hogy a halálba kínoz a viszonzatlan szerelmem egy olyan srác iránt, aki olyan nagy áldozatokat hoz értem, amivel könnyedén veszélybe sodorhatja a saját boldogságát – egyelőre ingázom.
- Mi közt?
- Az öröm és a nyomor közt – felelek könnyedén, majd újra hamuzok egyet, felállok az ágyról és a konyhába megyek elkészíteni a kávémat. Nem kell rajta nagyon mit csinálni, csupán most citromlét teszek bele. A konyhapultnak támaszkodva fogyasztom a kettőt együtt, aztán a mosogatóban ráengedem a csikkre a vizet, így oltom el, s kidobom a kukába.
Emlékszem, azért kezdtem el ezt szívni még évekkel ezelőtt, mert a kölyöknek nagy vágya volt kipróbálni, de túl drága volt a pénztárcájának. Utáltam az édes és mentolos cigarettát, ám kurvajó érzés volt az adósommá tenni azzal, hogy kunyerálhatott belőle. Aztán megszoktam, mára azonban semmi értelme, hogy ezzel mérgezem magam, hiszen megtalálta a saját kedvencét, az eperleveles borzalmat, tőlem már nem is akar cigarettát kérni. Mégis ennél maradtam. Mert rá emlékeztet? Talán el kellene kezdenem leépíteni magamban ezt az egészet. Csak megpróbálni megszabadulni tőle…
- Neked sem osztottak több észt, mint Deonnak – szólal meg a srác közönyös hangon, miközben ő is készít magának egy kávét. Felvonom a szemöldökömet. – Meg vagy fázva, nem? Akkor nem alsónadrágban kéne flangálnod. – Erre már nem tudok mást reagálni, mint röhögni, Shinji azonban nem veszi ilyen könnyedén a dolgot, mogorva képpel iszik bele a fekete nedűbe.
Úgy fest, tényleg mindegy, mit csinál, meg tud bolondítani. Ez az arc… Mi van, nagyfiú, féltékeny vagy? Szúrósan méreget és túl későn fogja fel, hogy mire készülök, pedig jól ismerheti már azt a pillantást, mikor még utoljára végigmérem, aztán… Elüti a kezem, amivel felé nyúlok és ellök, ez azonban csak még jobban feltüzel. Elvigyorodom. Féltem, hogy az az örök ellenállás, ami benne van, elpárolgott annak felvetődésekor, hogy többet jelent számomra szeretőnél, de most megtölt vággyal, hogy láthassam, miként gyűlöli azt a tényt, hogy imádja, amikor uralkodom felette és képtelen nem élvezni. A viaskodásunk közben sikerül levernünk az egyik bögrét a pultról, ami szétrobban a kövön, a cserepek hollétével azonban elterelődik egy fél pillanatra a figyelme. Én sem akarok belelépni egybe, de ha mégis sikerül, leszarom, most nekem ő kell és ha a megszerzése közben megsérülök, így jártam. Felkenem a hűtőszekrényre, amitől az egész teste összerándul, hiszen az ajtó hideg. Tovább küzd velem, a büszkesége nem hagyja, hogy könnyen feladja, testőri tudása pedig, ha nem lennék sokkal erősebb nála, bizony kisegítené, ám mindketten tudjuk már, mire számíthatunk a másiktól. Mindenképpen hamar harcképtelenné kell tennem, különben kicsúszik a markomból, azt pedig nem hagyom. Ugyan innen nincs menekvés, bárhova szalad, akár az ajtót is rátöröm, nem fékez meg semmivel, azért találhat pár olyan megoldást, amivel valamilyen módon mégis megakadályozhatja, hogy megkeféljem.
Kezeit összefogom és mellkasának szorítom, másik kezemmel pedig elkapom a torkát. Muszáj elkábítanom, mert jól harcol a szabadságáért. Szinte rögtön kiszabadítja kezeit és számomra meglepő módon a nyakamra fog velük. Hmm… Elégedett mosollyal élvezem ki a helyzetet; pikáns és mindenképpen izgalmasan érdekes. Szabad kezemmel dereka mögé kúszom és magam felé húzom, hogy ágyékának dörgöljem a sajátom. Mindketten kívánjuk a másikat, mégis le kell törnöm az ellenállását. Remek dolgom van Shinjivel, a kölyök a fulladás ellenére is folyamatosan próbálkozik, ám egyre jobban elgyengül a léghiánytól. Hát igen, az én markom kicsit erősebb az övénél. Bár jó munkát végez ő is, nő a nyomás az ereimben, lüktet a fejemben a vér és nyelni sem egyszerű. Melyikünk adja fel előbb? Biztos nem én.
Ha nem öl meg, nincs megállj, azt pedig nem fog, hiszen imádja a gátlástalanságomat. Arcáról olvadnak le az érzelmek, szemei telnek meg köddel, izmai apránként elernyednek, ezért kezei lecsúsznak a nyakamról. Itt egy újabb alkalom, hogy megöljem, csupán ki kellene szorítanom belőle a szuszt, azonban mikor már nem bírja magát tartani, elveszti kis híján a fejét, eleresztem ismét a torkát és vállamra kapom. Nagyon csábító, hogy a konyhában tegyem magamévá, ám nem hiszem, hogy ha magához tér, jobban fogja akarni, hogy megbasszam. Nem mintha nem kívánná, a test és az ész azonban sokszor nem túl összehangolt.
Ledobom az ágyra és lerángatom róla az alsónadrágját, miközben Shinji esetlen pózban fekve kapkod még mindig a levegőért. Izgató látványt nyújt, mégis elszakadok tőle egy pár pillanatra, míg fáslit veszek magamhoz és a nagy szekrény fiókjából egy rudat, aminek a végén egy-egy szíj van, a közepén pedig egy lánc lóg. Mikor fölé telepszem, mozdul, én azonban elkapom az állkapcsát, megszorítom és határozottan félrefordítom a fejét.
- Ha jót akarsz magadnak, nyugton maradsz – suttogom a fülébe. Ismeri ezt a fenyegetést, tudja, hogy nem viccelek, ilyenkor megütöm, kicsavarom a karját, vagy a legfájdalmasabb technikákat alkalmazom rajta, csak hogy megtörjem, ezt a srácot azonban nem abból a fából faragták, amelyik ennyitől megadja magát. Megpróbál levetni magáról, újra felveszi ellenem a kesztyűt. Imádok harcolni. Imádom, amikor nem kapom meg könnyen, amit akarok. Úgy bánok vele mindig, mint egy közönséges kurvával, azokkal ellentétben viszont ő ellenáll, nem nyújtja készségesen a seggét és erőltet átélést az arcára, ezáltal sokkal többre becsülöm a srácot. Nem véletlenül kúrogatom őt.
Benyeltem tőle pár ütést, amiért cserébe Shinji is kapott tőlem rendesen, egy jókora pofontól megszédülten tűri épp, hogy a fáslival a kezeit szorosan megkössem és odaszegezzem az ágy támlájához. A szája felszakadt, de nem vészes, nem igényel nagy orvosi ellátást, az is megteszi, amit csinálok, hogy óvatosan végignyalok a seb felszínén. Villognak a szemei válaszul és szabadulni próbál, amivel felettébb elégedetté tesz, csípőjénél fogva hasra fordítom, ezzel olyan pozícióba késztetve őt, ami biztosítja, hogy fogságban maradjon. Térdelésbe húzom és ráverek a fenekére. Megugrik és felkiált tőle, ezért belemarok a hajába, hátrafeszítem a fejét és végigharapdálok a nyakán, aztán eleresztem, hagyom kicsit szokni ezt a helyzetet. Épp csak annyira, hogy a lábaira csatoljam a rudat, hogy ne bírja összerakni a térdeit, majd hogy hátra se bírja tolni őket, azt is az ágy támlájához erősítem. Most már kezd aggódni, hogy mire készülök, sandán fel-felpillant rám, miközben próbál szabadulni ebből a kissé kifeszített helyzetből. Kár a gőzért, kölyök, ha nem akarod rontani a saját helyzetedet, nem ficánkolsz.
Megvárom, míg újra rám figyel, mert a szeme láttára akarom besíkosítózni a már a kezemben lévő, ezüst színű vibrátort. Shinji elszörnyed, szemeiből azonnal üvölteni kezd, hogy vadul reméli, nem gondolom komolyan ennek használatát, márpedig nem csak komolyan gondolom, de meg is fogom tenni.
- Ne merészeld…! – morogja figyelmeztetően, miközben lassan, élvezve a veszedelmes pillantásait, közeledem újra hozzá. Az ágyra térdelve igyekszik elhúzódni előlem, én azonban alulról átkarolom csípőjét és visszahúzom őt pucsító helyzetbe. Biztosan kell tartanom, mert mindent megtesz, hogy szabaduljon, így erősen magamhoz szorítom, majd a seggéhez illesztem a kéjtárgyat. – Ne! – szól rám. Komolynak hangzik, de nem érdekel, lassan belé tolom. Sajnos elrejti az arcát, a szűkölő, fojtott nyögés azonban, amit hallat, kárpótol. Ezt most tényleg nem élvezi, az eddigiekből ítélve nincs oda az ágyhoz kötözésen kívül nagyon másért, de majd teszek róla, hogy kiadós orgazmusa legyen, bár csak a dolog végén, addig viszont… Pár mozdulat erejéig polírozom a farkát, aztán ráapplikálok egy szorítót, ami megakadályozza, hogy lelankadjon vagy elélvezzen. Közben fojtott hangon mond valamit arról, hogy ezért megnyúz, meg talán arra kér vagy utasít, hogy hagyjam ezt abba, de nem törődöm vele, inkább alaposan megszorítom a tárggyal a farkát, amitől fájdalmasan felnyög. Most már kellően előkészítettem őt, hogy végre elkezdődhessen a játék.
Kicsit visszahúzódom, hogy végigmérjem. Jól áll Shinjinek a kiszolgáltatottság, amit annyira gyűlöl és vágyik egyszerre. Szemei villognak, arca vörös, teste pedig feszes és gyönyörű, s ahogy még most is küzd, az izmai kellemes látványt nyújtva húzódnak össze. Előkeresem a pamacsos végű lovaglópálcát és játékosan a tenyerembe ütök vele. Az a vad tekintet, amit kapok ezért… Igeen, ezt akarom látni.
- Ne! – Most már utasító hangja, határozottan érződik belőle, hogy ellenére van, amire készülök, engem azonban nem állít meg ez sem.
- Nem szereted? – kérdezem, miközben a pamaccsal végighúzok háta hosszán.
- Nem – felel őszintén, morgó hangon.
- Nem baj – mondom immár a combjait simogatva -, a szenvedés úgy a szép, ha igazi – árulom el elvigyorodva, majd megütöm őt. Összerezzen, de dacosan egy hangot sem ad ki, ahogy az első alkalommal sem tette, mikor kikötöztem és elhúztam rajta a nótát. Nem bánom, szándékosan úgy helyezkedtem, hogy lássam az arcát, míg becsíkozom a bőrét, s mikor megpróbálja még azt is elrejteni előlem, belemarkolok a hajába és felemelem a fejét. Ahogy mondtam, a szenvedés akkor a leggyönyörűbb, ha őszinte, valódi, márpedig minden reakciót megpróbálni visszafogni és még a fájdalmat is kiszűrni egy ilyen helyzetben igencsak emberpróbáló feladat. Shinji boldogul vele egy ideig, hosszú ideig csak a csattogás hangjai töltik meg a szobát, aztán közepes fokozatra kapcsolom a seggébe dugott vibrátort és folytatom a testével a játékot. Belemarkolok néhol a bőrébe, végigharapok fülén és nyakán, aztán újra és újra simogatás után rávágok a pálcával. És nem marad hang nélkül immár egyetlen egy sem.
Élvezem ezt és tudom, hogy ő is, hisz reszket, s mikor kicsit megmozgatom benne a vibrátort, nyögdécsel is. Mosolyra kúszik a szám, ő pedig, mikor látja ezt, röviden morog és megint megpróbálja elrejteni előlem, mennyire élvezi, amit vele teszek. Fránya büszkeség, igaz, Shinji? Ha nem annak adnál a szavára, most teljesen a mámorban úsznál. Mögé állok, erősebb fokozatra állítom a vibrátort és apró mozdulatokkal megdugom vele.
- A tieddel… nem megy? – szűri némileg gúnyosan nyögései közt, mire felröhögök. Reszket az élvezettől, alig bír magával, de gúnyolódik. Hát ennyire azt akarja, hogy megkeféljem? Nem kell kétszer kérni.
Kikapcsolom a masinát és kihúzom belőle, majd félredobom a pálcával együtt. Lassan leoldom a farkáról is a szorítót és azt is elhajítom, elsimogatom testén az égető fájdalmat és a rángásokat, amiket az élvezet hiánya okoz, s mikor már én sem bírom tovább, a testébe hatolok. Sóhaj hagyja el a száját, aztán hangosan nyögni kezd a mozgásom ütemére. Miközben vadul dugom, fél kézzel a csípőjébe kapaszkodom, másikkal azonban a farkát kényeztetem. Tudom, hogy nem fogja sokáig bírni, a nyögései és a kiáltásai elárulják, de eleget húztam már ahhoz, hogy most megtagadjam tőle azt a némán beígért hatalmas orgazmust. Nincs megállás a csúcsig és egy ideig még ott sem, mert a testében akarok elélvezni, megtölteni őt a forró spermámmal, ezzel is a magamévá téve Shinjit.
Igazán lenyűgöző, ahogy kielégül, a teste megfeszül, az ösztön és a kéj rángatja, az üvöltése elcsuklik, ezért pár lökéssel később engem is utolér a gyönyör. Most egészen hosszan tart és átjár, de hamar magamhoz kell térnem a mámorból, hiszen el kell oldoznom a srácot. Kihúzódom belőle, aztán nekilátok megszabadítani őt mindentől. Ez már a ránk települt sötétségben nem olyan egyszerű, tapogatóznom kell, de miután a fáslival nem boldogulok, inkább felkapcsolom a kislámpát. Sárgás fényében az ágyon lévő kölyök elragadóan fest, kedvem lenne lerajzolni, azonban megérteném, ha a művem elkészülése után nem lenne hajlandó még egyszer feljönni a lakásomra, ezért csupán jól beiszom és megjegyzem a látványt, fáradt, kielégült, mégis dühös tekintetét, reszkető, vörös csíkokkal tarkított testét, aztán eloldozom őt. Valósággal leroskad a matracra, nehézkesen mozdítja magát kényelmes pózba és engem is erőtlenül, mégis határozottan eltol magától.
Leoltom a lámpát, csak azután hagyom, hogy a szelíd mosoly, amit az arcomra csalt a tettével, kiüljön a felszínre. Tudom, hogy haragszik a mocskos játékom miatt, és azt, hogy ha ereje lenne, most felöltözne és lelépne, mint korábban, de nem akarom, hogy elmenjen. Kirángatom alóla a takarót, majd ráterítem és mellé bújok. Még mindig igyekszik távol tartani magától, ám az ellenállása abbamarad, mikor átkarolom és a testemhez húzom.
- Maradj velem – kérem Shinjit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése